Skip to content

Valódi munka

Menu
  • Kapcsolat
Menu

A közkedvelt Kadarka

Posted on 2016-02-21

Annak köszönhetően, hogy hazánk természeti adottságai kifejezetten kedveznek a borszőlő termesztésének, egyre inkább fellendül az ültetvények és a pincészeteknek a kialakítása. Az egyik igazán elterjedt szőlőtípus, amit nagyon kedvelnek a gazdák, a Kadarka, amit már ma is 950 hektárnyi területen termesztenek, főként alföldi részeken.

Eredetileg a balkáni területekről származik, de már annyira elterjedt Magyarországon, főként Szekszárd környékén, hogy szinte teljesen hazainak számít. Ahol nagyobb mennyiségű vörösborkészítés történik, ott a Kadarka megjelenik és akár magában vagy bizonyos mennyiségben keverve, nagy örömmel használják fel.

Gyakoriságához az is hozzájárul, hogy nem kimondottan válogat a talajtípusok között és mindenhol képes aránylag jó termést biztosítani, még a szegény homoktalajokon is, bár itt kevésbé koncentrált bort képes adni. Az elmúlt években, a Kadarka egyre felkapottabbá kezdett válni a hazai fogyasztók körében és ez még jobban megnövelte a gazdák kedvét arra, hogy új telepítések esetén, nagymennyiségben számoljanak vele.

Legutóbbi bejegyzések

  • Ágy matrac 180×200 pároknak – Netmatrac Webáruház kínálata
  • Megfizethető polikarbonát télikert árak a Caribi Télikert Kft.-től
  • WordPress weboldal: Professzionális megoldás vállalkozásoknak és bloggereknek
  • Weblap készítés ár: Valós költségek és rejtett kiadások
  • Mik a laza szemhéjbőr eltávolításának az előnyei?

Kategóriák

  • Egészség
  • Egyéb
  • Szolgáltatás
  • Webáruház

Címkék

ajtónyitás ajándék akkumulátor amigurumi fonal biorezonanciás dohányzás leszoktatás busz Bútorszállítás cerave hidratáló arckrém CSOK eladó lakás fuvarozás gyerek szandál infrapanel infraszauna infraszauna hatása jura tisztító tabletta játékok kerítés klíma kontaktlencse konyhai kisgépek légkondi légkondicionáló manuálterápia mobil klíma márkás cipők női kabát női kabátok okostelefonok online pénztárgépek ozmózis szűrő ozmózis szűrők panel ablakcsere pezsgő potencianövelő tabletta reklámajándék sportruházat szandál szivattyú szállítás Szélvédő tolóablak eladó vegán vitamin ékszerek
©2026 Valódi munka | Design: Newspaperly WordPress Theme