Bármelyik pillanatban megtörténhet, hogy vezetés közben a technika felmondja a szolgálatot és a gépjármű leáll. A hozzáértők könnyebb helyzetben vannak, mert esetleg meg tudják oldani a problémát, viszont a többi sofőrön nagyrészt csak az autómentők tudnak segíteni. Az autómentők egész nap szolgálatban vannak, éppen azért, hogy a lehető legrövidebb időn belül el tudjanak jutni az eset helyszínére.
Ideális esetben csak egy kerékcseréről, vagy más kisebb problémáról van szó, de az is előfordulhat, hogy nagyobb a baj és szervizbe kell szállítani a járműt. Téli időszakban fokozottan oda kell figyelni vezetéskor, mivel ilyenkor az utak csúszhatnak és nagyobb a balesetveszély.
Az autókat ebben az időszakban megfelelően fel kell szerelni téli gumival, fagyállóval és egyéb kiegészítő dolgokkal. A téli, csúszós utakon pillanatok alatt megtörténik a baj, de nem szükséges kétségbe esni, mert az autómentők biztosan segítenek. Természetesen ez pénzbe fog kerülni, de ez a legkisebb probléma ebben a helyzetben.