Skip to content

Valódi munka

Menu
  • Kapcsolat
Menu

Mit nem fogyaszthat a vegán ember?

Posted on 2016-07-30

A vegetáriánus életvitelen kívül egyre jobban terjed az a mentalitás is, amelyik a hús mellett az állati eredetű termékek kiiktatását is előtérbe helyezi. Ennek a neve veganizmus, amelynek a követői a vegán emberek. Amint azt említettük, ezen személyek az állatoktól származó termékeket is mellőzik, nem csak a húst, ami természetesen, leginkább a táplálkozást illetően mutatkozik meg. Rengeteg esetben az emberek vallási okok miatt döntenek a vegán életvitel mellett. Ez leginkább Indiában figyelhető meg, ahol a hindu vallás egyes ágazatain belül bizony tilos húst és állati eredetű produktumokat fogyasztani.

A veganizmust tekintve a szakértők háromféle vegán személyt különböztetnek meg. Az első típusú az étrendi vegán, aki kihagyja az étrendjéből az állati termékeket, mint például a tojást, mézet, tejet és a halat. A második az etikai beállítottságú, aki egy összetettebb filozófiai háttér miatt mellőzi a fent említett termékeket. A harmadik csoportba a környezetvédelmi beállítottságúak sorolhatóak, akik az állatok ipari méretű kizsákmányolását ítélik el.

Legutóbbi bejegyzések

  • Ágy matrac 180×200 pároknak – Netmatrac Webáruház kínálata
  • Megfizethető polikarbonát télikert árak a Caribi Télikert Kft.-től
  • WordPress weboldal: Professzionális megoldás vállalkozásoknak és bloggereknek
  • Weblap készítés ár: Valós költségek és rejtett kiadások
  • Mik a laza szemhéjbőr eltávolításának az előnyei?

Kategóriák

  • Egészség
  • Egyéb
  • Szolgáltatás
  • Webáruház

Címkék

ajtónyitás ajándék akkumulátor amigurumi fonal biorezonanciás dohányzás leszoktatás busz Bútorszállítás cerave hidratáló arckrém CSOK eladó lakás fuvarozás gyerek szandál infrapanel infraszauna infraszauna hatása jura tisztító tabletta játékok kerítés klíma kontaktlencse konyhai kisgépek légkondi légkondicionáló manuálterápia mobil klíma márkás cipők női kabát női kabátok okostelefonok online pénztárgépek ozmózis szűrő ozmózis szűrők panel ablakcsere pezsgő potencianövelő tabletta reklámajándék sportruházat szandál szivattyú szállítás Szélvédő tolóablak eladó vegán vitamin ékszerek
©2026 Valódi munka | Design: Newspaperly WordPress Theme